|
"Eltévedés esetén az első teendő az, hogy ismerjük be:
nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene."
A kábítószerek használata egyidős az emberiség kultúrtörténetével.
Az emberek mindig is keresték azt a lehetőséget, hogy a földi lét realitásain
túli világból élményeket szerezzenek. Földrészenként és koronként más-más anyaggal
és módszerrel törekedtek, és törekszenek ma is az emberek ennek a hatásnak az
elérésére. Éppen ezért világszerte gondot okoz e téma szakértőinek az alapfogalmak
tisztázása és az egyes anyagok használatának társadalmi megítélése, hiszen Indiában
például a kannabisz alapanyagú szerek nem számítanak kábítószernek, Észak-Jemenben
a kath fogyasztása éppoly természetes, mint nálunk az alkoholé. Ha mindehhez
hozzátesszük azt a tényt, hogy a fejlett nyugati civilizációk között is van
olyan, mely bizonyos anyagokat megtűr, valóban nehéz az egyes országok, kultúrák
drogfogyasztását összehasonlítani.
Ez a lap azért született, hogy segítsen eligazodni a kábító hatású szerek szövevényes
világában, segítsen azoknak, akik a közelébe kerültek ezeknek az anyagoknak,
illetve azoknak (pedagógusok, szülők) akik meg akarják védeni gyermekeiket,
tanítványaikat.
Ne feledjük, a kábítószer használata nem a szer hibája, nem is feltétlenül a
használóé! Nézzünk előbb magunkba, vajon rajtunk múlik-e valami!
A marihuána mentális betegségeket okozhat
A könnyû drogok legalizálásáért küzdõk valószínûleg nem tapsikolnak örömükben...
részletek
|
A marihuána csökkenti a termékenységet
Az úgynevezett könnyű drogok tiltása vagy legalizálása kis hazánkban szigorúan politikai, ezért...
részletek
|
|